Üdvözlünk!

Jó, hogy megtaláltál bennünket! Ez a blog a Paksi Pünkösdi Gyülekezet életét mutatja be, és rajta keresztül Te is kapcsolatba léphetsz velünk. Gyülekezetünk nagy szeretettel vár Téged minden alkalommal, amikor felkeresel bennünket akár itt, akár bármelyik összejövetelünkön.

70 évesek vagyunk!

2014-ben 70 éves lett a Paksi Pünkösdi Gyülekezet a közösség 1944-es alapítása óta. Isten hűségét az alapítókra és szolgálóinkra hálával emlékezve ünnepeljük.

Magunkról

Mi is az a Paksi Pünkösdi Gyülekezet, hogyan és miként, de mindenekelőtt miért...

Találj meg bennünket!

A Gyülekezet elérhetőségei, rendszeres rendezvényei, és sok más hasznos információ.

Letöltések

Minden vasárnapi tanításunkat megtalálod itt meghallgatásra és letöltésre is. A gyűjtemény hetente frissül!

2011. október 25., kedd

A Szentlélek temploma

©2011 by loretoidas
"Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben." (1Kor. 6:19-20)

Vannak, akik azt hiszik, hogy az, hogy valaki keresztyén, a "szellemi" dolgokat érinti igazán, a "fizikai" dolgokhoz nincs köze. Pál azonban nagyon világosan mondja, hogy a tested és a szellemed drága áron lett megvásárolva: Jézus vérén (1Kor 6,20).

Miután keresztyén lettél, a testedben a Szentlélek lakik. Hogyan bánsz a testeddel? Ne feledd, hogy a jó egészség, és a szexuális tisztaság is szerves része a testünkkel való Isten-dicsőítésnek!

írta: Joyce Meyer

2011. október 13., csütörtök

Hit és szeretet

©2008-2011 `Lilyas
Hadd osszak meg néhány gyógyító gondolatot hitről és szeretetről! Hiszek abban, hogy Isten csodákkal válaszol a hittel teljes imára. És hiszek az Írás minden ígéretében is.

A következőket hosszú szenvedés és könnyek során tanultam meg Isten munkájáról. Bízom abban, hogy ezek a gondolatok segíteni fognak abban, hogy megújítsd bizalmadat Istenben, és szabaddá tesznek majd attól, hogy megpróbáld tudással felcserélni a hitet.

2011. október 11., kedd

Láss a sötétben!

Sokféle sötétség létezik.

Sötétség a szégyen, mely elfeledteti velünk, hogy Isten szeret bennünket, és arra késztet, hogy "rossz helyen keressük a szeretetet" – ahogyan Waylon Jennings fogalmaz Lookin' For Love című dalában.

Sötétség a félelem is, mely attól tart, hogy elhagyottan és magányosan végezzük, mint Shakespeare "mezetlen, szegény" nyomorfiai, "az irgalmatlan vész dühében élve" – ahogyan a Lear király című tragédia fogalmaz Vörösmarty fordításában. Az ilyen félelem végső kétségbeesésbe űz.

Sötétség az elménkbe kúszó kétség árnyéka, mely fenyegetően tátja üres torkát, hogy elnyeljen, amikor az élet összetöri a szívünket.

2011. október 5., szerda

† Gerth Anna

██████████████████████████████████████████████████████ Fájdalommal, mégis a viszontlátás reményében tudatjuk, hogy 
Gerth Anna  
testvérünk 2011. október negyedikén, 71 évesen befejezte földi vándorútját, és végleges otthonába költözött. ██████████████████████████████████████████████████████ 

2011. október 3., hétfő

Csillag legyél, ne bulvárhős!

©2007-2011 ~ewiku
"Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."

Nem lehetsz önmagadban a világ világossága. Jézus azt mondja, hogy a világ világossága vagy a Vele való kapcsolatod miatt. "Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán." (2Kor. 4:6)

Isten gyújtja fel Jézus fényét a szívünkben, s az a távoli univerzum csillagainak erejével ragyog fel bennünk és rajtunk keresztül. (vö. Fil. 2:15-16) Ez a fény vezeti az egész emberi fajt igazi élet felé.

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More