2013. június 15., szombat

Aki nem tér le Isten útjáról

Női teadélutánt tartottunk gyülekezetünkben 2013. június 8-án 4 órai kezdettel. Kedves kis hölgykoszorú gyűlt össze, hogy meghallgassa Mádainé Gyöngyi szavait egy kis sütemény és cappuccino mellett.

Keresztényként sok megszervezett programon veszek részt, és ezek közül a gyülekezet női alkalma mindig is az egyik kedvencem volt. Emlékszem kislánykoromban még nem értettem, hogy miről beszélnek, csak a hangulatot tudtam átélni: a virágokat, a színek harmóniáit, hogy minden kicsit finomabb, illatosabb, kecsesebb az épületben. És a díszes sütik, az ajándékcsomagok, meg persze a vendégek ruhái, parfümjei vagy épp mosolyai. Úgy tartjuk, hogy az emlékek megszépülnek, de szerintem a női alkalmak már a jelenben is csodásak! Apropó jelen, ez a legutóbbi alkalom is mély benyomást tett rám, főleg, hogy már azt is értem, ami elhangzik!

Az alkalom első felében körbeültük a feldíszített asztalokat, és kötetlen beszélgetés mellett kóstolgattuk a süteményeket. Ha a nők belelendülnek a beszédbe... Nem is ecsetelném ezt a részt, biztosan minden kedves olvasó el tudja képzelni. 


Amit ecsetelni lehet, az a mosolygós vendég előadónk, Mádainé Gyöngyi, aki annyira gyakorlatias és személyes dolgokat osztott meg velünk, hogy észre se vettem, hogy ő a színpadon áll, mi meg a közönség vagyunk. Olyan természetes volt, mintha csak szerda délután a konyhájában beszélgetnénk még a takarítás vagy főzés előtt. Mégis annyira fontos és szívhez szóló volt, hogy azt hiszem mindenkinek áldás volt, aki hallotta.

Megragadott, ahogy elmesélte megtérésének őszinte pillanatait. Akár keresztény családban nőttünk fel, akár nem, Isten mindenkitől egy személyes, igazi találkozást szeretne, és senkire sem legyint; fontosak vagyunk neki.

Mádainé Gyöngyi
Gyöngyi elmondta, hogy mikor megtalálta Istent, felhatalmazta őt arra, hogy ha az életében le akarna térni Isten útjáról, az Úr ne engedje. "Ha csak egy lépésnyit is eltérnék, rögtön terelj vissza, még ha az fáj is nekem! Ha melletted döntök, akkor azt csak így akarom, mindig melletted, ne engedj el!" Isten komolyan veszi a már elfeledett kijelentéseinket is, Gyöngyi több történetét is hallhattunk, ahogy Isten éveken keresztül tartotta és tartja magát ehhez a "megegyezéshez".

Egy Isten által vezetett élet azonban nem csak arról, szól, hogy eltökélten haladunk előre, hanem csodákat és örömöket is rejt magában. Számomra mindig is értékes volt, amikor Isten a láthatatlanból mégis a látható világba lép valamilyen formában. Mindig is rajongva vártam a csodákat, még ha ez néha már túl gyerekes is. Példa lett előttem Gyöngyi, aki bölcsen él, és mégis várja az Isten csodáit, sőt meg is kapja. Talán csak azért, mert várja. Nem tudom, Isten sokszor kiszámíthatatlan, vagy megérthetetlen, de nagyon bátorító volt hallani, hogy egy-egy élethelyzetben nem csak megnyugvást tud adni, de csodát is, akár egy gyógyulás formájában, vagy igeversben, esetleg vágyaink teljesítésében.

Villanyoltásig maradtunk az asztaloknál az alkalom végén.

Köszönjük minden kedves hölgynek, aki eljött és ezzel örömtelivé tette a délutánt!


0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More