2014. augusztus 20., szerda

Inspirációra vársz?

Chuck Close, a művész mondta egyszer, hogy "Az inspiráció az amatőröknek való – mi, többiek, egyszerűen megyünk, és elkezdünk dolgozni." Hasonló megfigyelése volt Csajkovszkijnak: "egy magára valamit adó művész nem engedheti meg magának azt a kifogást, hogy ’most nem vagyok olyan hangulatban.’" E. B. White költő ugyanezt a gondolatot így fejezi ki: "Az az író, aki ideális körülményekre vár, hogy dolgozhasson, anélkül fog meghalni, hogy egy betűt is papírra vetett volna."

Egybehangzó vélemény a sikeres, kreatív emberek között, hogy hosszútávon a kemény munka sokkal fontosabb, mint az inspiráció. Neil Gaiman, szövegkönyvíró értékes meglátást közöl az írásról. Egy regényíró esetében szükséges kitartással kapcsolatban Gaiman ezt mondja: "A szavak nem fognak rád várni. Írnod kell, akár érzel ihletet, akár nem. És a döbbenetes az, hogy ha hat hónap után visszanézed, nem fogsz rá emlékezni mely részeket írtad ’ihletetten’, és melyeket azért, mert muszáj volt."

Van ennek valami köze a munkahelyhez, és a Jézus Krisztusnak odaszánt élet mindennapi kihívásaihoz? Egészen sok. A munkánkban meg kell tanulnunk visszautasítani azt a kísértést, hogy inspirációra várjunk ahhoz, hogy például megejtsünk egy fontos üzleti telefonhívást, hogy hatékony stratégiát dolgozzunk ki vállalkozásunk terjeszkedésére, vagy hogy befejezzük azt a projektet, melyet már olyan régóta halogatunk. És emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a keresztyén életet nem élhetjük inspiráció alapján. Nem várhatunk arra a pillanatra, amikor úgy érezzük, hogy most kell tennem a jót. Tennünk kell a jót minden nap, akár érzünk rá ihletet, akár nem.

Van valami, amit szükségtelenül halogatsz, "ihletre" várva? Kezdj el inkább keményen dolgozni semmint várni, hogy megérkezik az ihlet! Ne gondolj arra, mennyire nincs kedved a soron következő feladathoz. A Nike reklám szlogenje szerint "Just do it" ("Csak tedd meg"). Hat hónap múlva – vagy az örökkévalóságban – már nem fog számítani, mennyire éreztél hozzá ihletett az adott pillanatban. Csak az fog számítani, hogy megtetted, amit meg kellett. Néhány hasznos, idevágó igevers:

A tehetetlenség lehet az engedetlenség következménye. Az orvostudományban a tehetetlenség (inertia) definíciója "a mozgás és aktivitás hiánya, különösen amikor szükség lenne rá, vagy akarnánk." Szépíthetjük ezt az aktivitás-hiányt azzal, hogy halogatásnak nevezzük, de a Biblia más kifejezést használ rá: "Ha valaki tudja, hogy mi volna helyes, mégsem teszi meg, bűnt követ el." (Jakab 4:17) Ha még mindig inspirációra várunk, mikor már cselekedni kellene, az bűnnek minősül.

Amikor tennivaló akad, tedd meg! Amikor lehetőség adódik rá, hogy valamit megtegyél, láss hozzá szorgalmasan. Lehet, hogy később már nem lesz rá alkalom. Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell! (lásd Préd 9:10)

Helyes indítékkal cselekedj! Hasznos, ha nemcsak arra emlékeztetjük magunkat hogy mit kell tennünk, hanem arra is, hogy miért tesszük, és kinek. "Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek." (Kol 3:23)

Írta: D. Barry Weir


0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More