2014. augusztus 1., péntek

Szellemi tekintély

Engedelmeskedjetek szellemi vezetőiteknek, és vessétek alá magatokat nekik (folyamatosan elismerve tekintélyüket), mert folyamatosan vigyáznak lelkeitekre és ügyelnek szellemi jólétetekre, mint akik erről majd számot is fognak adni. (Tegyétek meg ami rajtatok áll, hogy) hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék (nektek sem) javatokra. (Zsid. 13:17. AMP)


Modern társadalmunk tele van lázadással, és a lázadás megakadályozza, hogy meghalljuk Isten hangját. Megfigyeltem, hogy nagyon sok embernek van problémája a tekintéllyel (tekintélyben álló személyekkel). Ez jelen van a házasságban, a családban, az iskolákban, az üzleti életben, a polgári tevékenységekben. Kultúránkban a szellemi tekintélynek való alávetettség gyakorlatilag nem létezik.
Gyakran, amikor egy pásztor próbál inteni vagy korrigálni, az emberek könnyen megsértődnek, és el akarják hagyni a gyülekezetet - és ez nem helyes. Pál gyakran intette a hívőket, mint szellemi vezető, ez munkájának része volt. És ma is ez a szellemi vezetők felelőssége. Pál ezt mondja, „Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek” (2.Kor. 1:24). Ha megértjük, és elhisszük, hogy a szellemi tekintély azért van, hogy munkálja az örömünket, akkor elfogadjuk, és amikor elfogadjuk, örömünk növekedni fog – és a képességünk is arra, hogy meghalljuk az Isten hangját.
Az a lázadó szellemiség ami ma a világban működik, az antikrisztus szelleme 2.Thes 2:7-8 szerint. Ez a szellem senkinek sem rendeli alá magát. Sokan azt mondják, hogy a jogaikhoz ragaszkodnak, de gyakorlatilag inkább csak a tekintély minden formáját utasítják el, kivéve sajátjukat.
Isten szava ma számodra ez: Rendeld alá magad a tekintélynek, mintha ezzel az Urat szolgálnád, és Ő megáld és virágzóvá tesz.
 
Írta: Joyce Meyer



 




0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More