„Isten
nem a félénkség, gyávaság vagy a félelem szellemét adta nekünk, hanem az erő,
szeretet, a helyes ítélőképesség és önfegyelem szellemét (olyan képességeket,
melynek eredménye a higgadt, kiegyensúlyozott gondolkodás és önuralom)” (2Tim
1:7 AMP).
2Tim 1:7-ben
azt olvassuk, hogy a félénkség, ami tulajdonképpen félelem, nem Istentől van. Isten
erőt, szeretetet, higgadt és kiegyensúlyozott gondolkodást, fegyelmet és
önuralmat ad nekünk.
Elárulok
neked egy titkot: a félelem mindig is támadni fog. Meg kell tanulnunk, hogy
akár félünk, akár nem, tegyük meg, amit Isten mond. Ha kell, akár félelemmel is.
De végül is, erről szól a bátorság; érzi a félelmet, de akkor is megteszi, amit
meg kell!
Mindig azt
hittem, hogy amíg félelemérzést tapasztalok, addig gyáva vagyok. De rájöttem,
hogy ez nem igaz. Amikor Isten ismételten mondja Józsuénak, hogy „ne félj”
(Józs 1:9; 10:8), tudomására hozza, hogy a félelem támadni fogja, mégis Isten
szava iránti engedelmességben kell járnia.
Ha félelmet
érzünk, az még nem jelenti azt, hogy gyávák vagyunk. Akkor vagyunk gyávák, ha
engedjük, hogy a félelem kontrollálja döntéseinket.
A félelem egy
szellem, mely fizikai és érzelmi tüneteket produkál. Amikor támad a félelem,
lehet hogy gyengének érezzük magunkat, remegünk, vagy izzadunk. Talán minden
erőnket össze kell szednünk, hogy elinduljunk vagy meg merjünk szólalni. De ez
nem jelenti azt, hogy gyávák vagyunk. Isten igéje nem azt mondja, hogy „ne
izzadj, és ne remegj”. Azt mondja viszont sokszor, hogy „ne félj”. A félelem
legyőzésének módja, hogy tovább mész, átmész rajta, és átjutsz a túlsó oldalra:
a szabadság és az erő oldalára.
Írta: Joyce Meyer
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése