Bizonyságaink

Ezen az oldalon olyan emberek történeteit találja az Olvasó, akik saját maguk tapasztalták meg Isten közbeavatkozását életükbe. Ezek a történetek nem a képzelet szülöttei, hanem a valóságot mondják el azoknak az embereknek a szavaival, akik személyesen átélték őket. Nem volt rá szükségünk, hogy színezzük, gazdagabbá, vagy bárhogyan hatásosabbá tegyük őket; a valóság sokkal nagyobb hatással bír, mint bármilyen fikció.

Az itt olvasható történetek arról szólnak, hogy Jézus Krisztus ma is élő és ható úr, akinek gondja van ránk, aki megválaszolja az imánkat, aki nem fordul el a szükségben levőtől. Nem tagadjuk valódi érzéseinket: a történet arról tesz bizonyságot, Akinek van hatalma minden földi helyzet felett, Akinek van hatalma minden ember életében munkálkodni. Büszkék vagyunk testvéreinkre, akik vállalják Jézus nevét: ezt tette velük az Isten!


Tartalomjegyzék
Balogh Margit
Feltóti Sándor
özv. Mészáros Jánosné
Weller Gábor


Weller Gábor vagyok. Az én élettörténetem hasonló a Bibliában leírt tékozló fiú történetéhez.

Weller Gábor
Keresztény családban nőttem fel, a szüleim is gyülekezetbe jártak, sőt, édesapám ágán a nagyszüleim is ennek a gyülekezetnek voltak a tagjai. Kicsi gyerekkorom óta hallottam Jézusról, Istenről, a Szent Szellemről, és láttam, tapasztaltam már tinédzser koromban a környezetemben élő hívő testvérek életén keresztül Isten munkáját. Fiatal koromban befogadtam Jézus Krisztust a szívembe, elmondtam a megtérők imáját, a szellemi életben fejlődve bemerítkeztem, majd Szentlélek keresztséget nyertem.

Ezután jött a szakiskola, a katonaság, munkahelyek. A "nagybetűs élet" egyre jobban vonzott a szülői házból kikerülve. Kezdtem elhanyagolni a gyülekezetbe járást, a Biblia olvasását, az imádkozást. Végül arra eszméltem, hogy olyan dolgokat teszek, amikről a szüleim, a gyülekezet és a Biblia azt mondja, hogy bűn, és ne tegyem. Sajnos eltávolodtam Istentől; de az ő kegyelme nem engedett nagyon messzire kerülni. Miközben éltem az életem úgy, ahogyan csak akartam, ő mindvégig velem volt. Lelkiismeretemen keresztül nem hagyott olyan dolgokat is megtenni, amik még nagyobb mélységbe húztak volna.

Amikor ráeszméltem, hogy a lelkemben elhidegültem Istentől, és milyen távol vagyok a gyülekezettől, valamint az Isten által rám szabott úttól, akkor éreztem meg igazán, hogy ez így nem jó, és hogy újra személyes kapcsolatot kellene kialakítanom Jézus Krisztussal. Ez azonban nem ment egyik napról a másikra. Bár a lelkemben volt egy halk szó, ami hívott vissza Istenhez, még mindig vonzottak a világi örömök, a csillogás, bulik. Amikor egyedül voltam, tudtam és akartam arról gondolkodni, hogy mit is csinálok – de még nem találtam vissza a helyes útra.

Időközben megházasodtam. Teltek az évek, de én még mindig úgy éreztem, hogy nem teljes az életem, ahogyan azt addig éltem. Valami többre vágytam, és tudtam, hogy csak Isten tudja megadni. Végül megszületett bennem a döntés, hogy újra Isten közelében akarok élni, az ő útján szeretnék járni őt szolgálva és Vele közösségben élve.

Négy éve visszatértem az Úrhoz. Személyes kapcsolatom van Istennel és újra gyülekezetbe járok. A bibliai tékozló fiúhoz hasonlóan én is visszataláltam az atyai házhoz, és nap mint nap tapasztalom az ő kegyelmét, gondviselését. Nem kerülnek el a gondok és problémák, de tudom, hogy ő velem van, hordoz a tenyerén. Mivel tudom, hogy Isten gondot visel rólam, meg tudom tenni mindazt, amit rám bíz, hogy általuk képviseljem és bemutassam őt.

Tudom, hogy sokan vannak hozzám hasonló helyzetben. Vergődnek, mert még nem döntötték el, hogy visszatérnek az Úrhoz. A távollét már fáj, de még félnek közelebb menni. Van, aki azt gondolja, hogy Isten annyira haragszik rá, hogy szóba sem áll vele. Ha te ilyen ember vagy, én most a saját példámmal bátorítalak arra, hogy ne félj hazajönni. Isten vár és szóba áll veled! Ha megtette velem, akkor veled is megteszi!
Vissza az oldal tetejére


Angéla és Sándor
Feltóti Sándor vagyok, feleségem Angéla. A családunkról szeretnék mesélni. Történetünk 16 évvel ezelőtt kezdődött, amikor összeházasodtunk. Már ekkor tudtuk, hogy gyermekeket szeretnénk, mégpedig sok gyermeket. Nagy reménnyel tekintettünk a jövőbe. Nem akartuk követni a trendet, melyben első a karrier és az anyagi biztonság, csak aztán következik a gyerek. Tudtuk, hogy mindenben Istenünk jóságára vagyunk utalva, aki gondoskodni fog rólunk.

Eltelt fél év, követte egy újabb, és nem akart megvalósulni az álmunk. Mikor a második évet is úgy zártuk le, hogy még mindig nem született gyermekünk, feleségem komolyabb vizsgálatot kért nőgyógyászától.

Orvosok és ismerősök tanácsát követve szinte mindennel megpróbálkoztunk, de nem jártunk sikerrel. Érzelmi hullámvölgyeken át vezetett utunk. A reménységet mégsem adtuk fel: csalódásaink során Isten mindig közel volt, és Nála vigasztalást, új reményt találtunk. Tudtuk, hogy egyedül a mindenható Istennek áll hatalmában életet adni.

Körülbelül tíz évvel ezelőtt Angélám megemlítette, hogy esetleg örökbe is fogadhatnánk. Akkor még süket fülekre talált nálam. Attól féltem, hogy talán nem lennék képes sajátomként szeretni egy örökbe fogadott gyermeket. Teltek-múltak az évek, és én rájöttem: ha saját gyermekünk születne, őt is csupán egy időre kapnánk. Ez megerősített abban, hogy belevághatunk az örökbefogadásba.

Akinek van hasonló cipőben járó ismerőse, az tudja, hogy az örökbefogadás a sok segítőkész ügyintéző ellenére sem egyszerű. Rengeteg papírmunka, pszichológiai vizsgálat, tanfolyam és környezettanulmány előzte meg az alkalmassági papír kiállítását. Az engedéllyel a kezünkben aztán kaptunk egy sorszámot egy várólistán, ahol az átlagos várakozási idő 3-4 év. Harminckilenc évesen hidegzuhanyként ért a hír.

Feleségemmel sok csodát és csodálatos dolgot éltünk meg az elmúlt 16 évben. Az egyik legnagyobb mégis az volt, amikor mindössze fél év várakozás után, 2011 márciusában Gabi néni felhívott bennünket a Gólyahír Egyesülettől, hogy hamarosan születni fog egy baba, akinek szülőket keresnek. Ekkor 294.-ek voltunk a listán, de vállaltuk félvér vagy roma származású baba örökbefogadását is, s ezzel elég gyorsan a lista elejére kerültünk. Találkoztunk a hányattatott sorsú kismamával, aki nagyon szimpatikus volt nekünk. ő is hasonlóan érezhetett velünk szemben, mivel azonnal felajánlotta, hogy nekünk szívesen örökbe adná születendő gyermekét.

A nagy napon feleségem végig bent volt a szülésnél. Megszületett egy gyönyörű, életrevaló kisfiú. Nagy volt az öröm: röpködtek az sms-ek, email-ek, küldtük körbe a fényképeket boldogan.

Mivel hétvége közeledett, a hivatalos papírok intézésére várnunk kellett hétfőig. Hétfőn aztán korán reggel csörgött a telefon: Gabi néni telefonált, hogy ha nem indultunk el, akkor várjunk még, mert az anyuka lehet, hogy meggondolja magát. Innentől kezdve három óránként jöttek a hívások: talán mégis, aztán mégsem, lehet, hogy mégis, de mégsem. Így telt két teljes napunk. Fájdalmunkat ismét Mennyei Édesapánk előtt öntöttük ki. Szemernyi haragot vagy dühöt sem éreztünk a kismama iránt: teljesen érthető volt a vívódása és azt is megértettük, ha végül visszalép. Másrészt viszont mi magunk azzal küzdöttünk, hogy legyőzzük csalódottságunkat és még csak helyet se adjunk a szívünkben semmiféle vádlásnak.

Ekkor történt, már nem először az életemben, hogy meghallottam Isten hangját. Csendes, szelíd hangon mondta: "Azt akarom, hogy megtanuld: soha ne engedd meg a körülményeidnek, hogy elrabolják a bizalmadat irántam." Olyan volt, mint vihar idején a napfény. Tudtam, éreztem, hogy Isten kézben tartja az ügyünket.

A másfél éves Feltóti Máté Dániel szüleivel.
Így is volt. A várakozással töltött második nap estéjén az egyesület vezetője újra telefonált: véglegesen eldőlt, hogy a kismama megtartja a gyermekét, de az éjszaka folyamán egy másik baba született ugyanabban a kórházban, és találkozhatnánk a kismamával, aki biztosan örökbe szeretné adni őt. Érzelmeink kavarogtak: fel voltunk dúlva az első baba elvesztésén, de örültünk is a váratlan fordulatnak.

Innentől simán mentek a dolgok: következő hétfőn hazahozhattuk a kisfiunkat, Máté Dánielt. Mindez tizenkilec hónapja történt. Hatalmas ajándék számunkra ez a kis csöppség, hihetetlen érzéseket és olyan rejtett dolgokat hoz elő belőlünk, amikről nem is álmodtuk. Mégis azt kell mondanom, hogy a leghatalmasabb dolog, hogy ezen a nehéz helyzeten az élő Istennel, Jézus Krisztussal mehettünk végig. Végül is erről szól az élet!
Vissza az oldal tetejére


Szeretettel köszöntöm minden kedves Olvasómat! A nevem Özvegy Mészáros Jánosné, de a gyülekezetben mindenki számára én vagyok "Éva néni". 76 éves, beteg, egyedül élő, de boldog ember vagyok. Ugye furcsa? Igen!

Nagyon rég kerestem valamit vagy Valakit, de nem találtam meg. Aztán 10 éve egy mosolygós, idős asszony által megtaláltam – vagyis rám talált az én Mennyei Atyám. Azóta megváltozott az életem, mert az ő kezébe tettem le azt, és elfogadtam minden döntését. Tudom, hogy szeret, és jót akar kihozni az életemből; csak meg kell hallani, ha szólít.

Mészáros Jánosné
Azóta tudok mosolyogni. Tudok másokra figyelni, hogy kinek mikor van szüksége vigaszra, figyelemre. Nagyon sokat imádkozom. Azóta vagyok boldog; pedig a betegségem most is megvan, korom is halad és egyedüllétem is megmaradt. De van egy szerető, irgalmas Atyám, Akiben bizakodom, Aki mindig mellettem van, és Aki ellát jó tanáccsal Igéje által. És van egy testvéri közösségem, ahová tartozhatom: ők is segítenek.

Kedves idősek! Ne féljetek Istenhez fordulni, bármiben van szükségetek, mert Nála nem számít a kor! Úgy szeret, ahogy vagy, csak add át magad Neki! Bízzál benne, hogy azok az ígéretek, amik az ő törvénykönyvében, a Bibliában vannak megírva, mind beteljesednek.

Add át magad Neki, és megváltozik az életed: lesz célod és boldog leszel! Szeretet, békesség és türelem lesz benned. Én ezt tettem, és más emberré váltam. Hiszek az ima erejében és az Úr irgalmában – ezért is imádkozom. Tegyétek ti is ezt, és boldog, békés, Isten által áldott életetek lesz! Nem lesz könnyebb, csak másabb lesz. Ez a földi élet tele van nyomorúsággal, de az örök élet reménysége legyőzi azt.
Vissza az oldal tetejére


Balogh Margit vagyok, és a bizonyságom, hogy meggyógyultam egy jóindulatú daganatból.

2012 nyarának végén jóindulatú daganatot találtak nálam. Orvosom szeptemberben mutétre bocsátott.

Balogh Margit
Hosszabb imaharcok vártak rám, de végül kirendelt az Úr Jézus egy napot, amikor imasegítséget kértem a gyógyulásomért.

2012. október 7-én a Paksi Pünkösdi Gyülekezetben szolgált Meleg László, a Hit Gyülekezetének paksi vezetoje. Az Istentisztelet végén lehetett Laci bácsitól imaszolgálatot kérni. Én odamentem bátran, bizalommal és hittel, hogy a gyógyulásomért imát kérjek. O megkent olajjal, és hatalommal, erovel imádkozott a gyógyulásomért.

Eltelt három hónap a kontroll vizsgálatig. 2013. január 7-én újból elmentem az orvosomhoz, aki nagy örömmel mondta el, hogy nyomát sem látja a betegségnek. Teljesen meghatódtam, hiszen ragyogott az orvos arca az örömtol. Az orvosi leletemen, a diagnózison hivatalos formában ez olvasható: "sine morbo", ami azt jelenti, hogy "semmiféle betegség nincs".

Hálás a szívem az elkötelezett, odaszánt, buzgó szolgálókért, és azért, hogy annak ellenére, hogy eltelt kétezer év, Jézus Krisztus ma is gyógyít. O ma is szabadít; ma is élo jelét adja, hogy hozzá tartozunk. Ezért nagyon hálás a szívem.
Vissza az oldal tetejére

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More