„Nektek azonban, akik hallgattok
engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik
gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért,
akik bántalmaznak titeket.” (Lukács 6:27-28)
Lukács 6:27-28 arról beszél, hogyan bánjunk az ellenségeinkkel. Nem
elég, ha csak annyit teszünk, hogy megbocsátunk, és nem lépünk tovább. Hadd mondjak
el valamit, amit akkor tanultam, amikor a megbocsátásról tanítottam. Egyszer
megkérdeztem az Urat, „Atyám, miért van az, hogy az emberek eljönnek az összejöveteleinkre,
imádkoznak, hogy tudjanak megbocsátani, és mégis, rövid időn belül, újra visszajönnek
segítséget kérni, mert ismét a keserűség, a harag, a túlérzékenység problémájával
küszködnek.” Az első dolog, amit az Úr mondott, az volt, hogy ezek az emberek
nem teszik meg, amit Ő kér az Igében.
Habár Isten az mondja, hogy bocsássunk meg, nem áll meg itt, hanem
továbbmegy, és azt mondja, hogy áldjuk is meg őket. Ebben a kontextusban az
„áldani” szó azt jelenti, hogy „jót mondani róla”. Az egyik problémánk az, hogy
habár imádkozunk és próbálunk megbocsátani a minket bántalmazóknak, a következő
percben, nyelvünkkel átkozzuk őket, vagy újra és újra felidézzük sérelmeinket
másoknak.
Ez így nem fog működni!
Hogy át tudjuk magunkat dogozni a megbocsátás folyamatán, és élvezzük
a békességet, azt kell tennünk, amit Isten mond: nem csak megbocsátani kell,
hanem áldani is. Az egyik ok, amiért olyan nehéznek találjuk, hogy imádkozzunk
azokért, akik megbántottak, vagy rosszul bántak velünk, az, hogy hajlamosak
vagyunk azt gondolni, hogy fizikai illetve anyagilag áldást kell kérnünk
számukra. Az az igazság, hogy nem azt kell kérnünk, hogy több pénzt keressenek,
vagy gyarapodjon a vagyonuk, hanem hogy szellemi áldást kapjanak. Azt kérjük,
hogy Isten világítson rá magatartásukra, viselkedésükre, hogy meg tudjanak
térni és meg tudjanak szabadulni a bűneiktől.
Nem elég csak kimondani, hogy megbocsátunk; vigyáznunk kell, hogy ne
átkozzuk őket, és ne mondjuk rosszat róluk, még ha úgy gondoljuk is, hogy
megérdemelnék. Inkább azt kell tennünk, amit Jézus is tett, imádkoznunk kell
értük, meg kell áldani őket, és szépen kell beszélnünk róluk. Miért? Mert így
nemcsak őket áldjuk, hanem magunkat is. Ha gyűlölködünk velük, az olyan, mintha
mérget innánk, és közben azt várnánk, hogy az ellenségünk haljon meg tőle.
Nyilvánvaló, hogy akik ezt teszik, csak maguknak ártanak. Miért élnéd életedet
mások iránti haraggal, miközben a másik nem is tudja, vagy nem is foglalkozik
azzal, hogy te mérges vagy. Ők élvezik az életet, te pedig szenvedsz. Engedd el
őket, és a sértődést, és viszonyulj úgy hozzájuk, ahogy Jézus is viszonyult az
ellenségeihez. Így egy csodálatos szabadságot fogsz átélni, és Isten maga fog
téged igazolni.
Írta: Joyce Meyer