Kicsit talán túlzó a cím, hiszen a legendás rövidítés jóval később honosodott meg. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy drága Tamásunk a héten egy nagyon szép életkort tölt be. A cikk az ő tiszteletére született.
Október harmadik hétvégéjét idén különösen izgalmasra sikerült megszervezni. A hosszú hétvégén ünnepeljük az 56-os forradalmat. A magyar sajtó hetek óta a 23-i megemlékezések apropójából szervezett aktuálpolitikai megmozdulásokra koncentrál. Az időjárás jóvoltából sokan mozdulunk ki a lakásból, házból, akár még a városból is. Szombaton rengeteg ismerőssel volt lehetőségünk találkozni Budapesten, a Papp László Sportarénában, az Ez az a nap 2012-es rendezvényén. Nem ez volt azonban a legnagyobb távolság, amit ezen a hétvégén megtettünk. A Paksi Pünkösdi Gyülekezet Vezetősége szombaton délelőtt Szabadkára, Szerbiába látogatott, ahol egy kisebb tömeggel együtt ünnepeltük Tamás születésnapját.
Tamás évek óta szolgál a magyar határon kívül élő testvérek felé. Máshol is megfordul, és nem csak magyar embereknek segít, de a hétvégén éppen a vajdasági gyülekezetek lelkipásztorai számára szervezett szeminárium-sorozaton tanított a szabadkai pünkösdi gyülekezetben. Szombaton reggel azonban, amikor megérkezett, legnagyobb megdöbbenésére a hallgatóság helyett családja, rokonai és barátai fogadták.
A meglepetést Gyöngyi hónapok óta szervezte. Csak gondoljunk bele, mennyire nehéz lehetett ez a feladat úgy, hogy egyrészt több tucat embert kellett meghívni, a teljes szervezést koordinálni, külföldön élő emberekkel is egyeztetni, ráadásul mindezt titokban tartani Tamás előtt. Egyetlen telefon, SMS, megjegyzés lebuktathatta volna a készülődő meglepetést – erre azonban nem került sor. A meglepetés-buli teljesen titokban maradt mindvégig.
A Tamást fogadó vendégek között első sorban ott volt egész családja: Gyöngyi, Kolos és Edina, Áron, Balázs. Kolos és Edina Manchesterből utaztak haza erre az alkalomra, és már két napja itthon voltak, mégsem mutatkozhattak meg. A szülők és a testvérek is eljöttek. Sőt, megérkeztek a munkatársak is. Tamás beléptekor mintegy hatvanan tartottunk gyertyát és énekeltünk jókívánságot. Tamás arca pedig minden fáradtságot és visszatartott igazmondást megért.
|
D. Nagy Tamás ötven éves. |
Ötven év igen szép időnek számít napjainkban. Sajnos kevés szülő láthatja meg, hogy gyermeke megéri ezt a szép kort. A D. Nagy családban három fiú és két lány nőtt fel, közülük immár ketten is betöltötték az ötvenedik életévüket, Tamás születésnapján pedig édesapja és édesanyja is ott voltak. Az ünnepi ebéd előtt sokan köszöntötték Tamást, köszönve és méltatva közöttünk élt életét. A sok-sok hálás barát örömmel lépett az ünneplők elé elmondani, miért is hálásak Tamás barátságáért, szeretetéért, jelleméért. A sort természetesen Magduska néni kezdte el, őt pedig a gyermekek követték. Utánuk a testvérek álltak ki, majd a barátok, munkatársak következtek. A köszöntők sora rokonokkal és barátokkal együtt így volt teljes: a gyermekek után minden testvér elmondott egy-egy köszöntőt, megemlékezve néhány humoros és emlékezetes anekdotáról. Tamást üdvözölte Gábor, József, Judit és Ágnes. A házigazda gyülekezet nevében Szabó Viktor lelkipásztor mondott köszöntőt. Pintér Imre nemcsak baráti-munkatársi üdvözletét mondta el, de az MPE Elnökségének köszöntését is átadta. Őt Prekopa Zoltán, a péceli Kármel Gyülekezt pásztora követte, rögtön utána pedig Weller István a paksi gyülekezet üdvözletét adta át. Utánuk Földesi Tamás, Óvári Róbert, Feltóti Sándor és családja, Bálint "Tito" Tibor, Monos Mihály és Magdi szólaltak meg, végül pedig Áron és Balázs énekeltek az ünnepelt tiszteletére. Természetesen nem mindenki tudott eljutni erre a fényes alkalomra, de az ünneplő gyülekezet igazán széppé tette ezt a neves évfordulót. Tamás szerint az tette igazán emlékezetessé az ünnepet, hogy mindez a sok barát és rokon éppen Szerbiában találkozott össze.
Mi, a Paksi Pünkösdi Gyülekezet, D. Nagy Tamás otthona is büszkén és örömmel köszöntjük pásztorunkat. Tamás, köszönjük szeretetedet, lelkesedésedet, elkötelezettségedet! Istenünk áldjon meg gazdagon a következő ötven évben és azután is! :) Isten éltessen! Boldog születésnapot!