2015. január 26., hétfő

Hogyan növekedhet a hitünk?

Emberek gyakran imádkoznak nagyobb hitért, de talán nem is gondolnak arra, hogy a hit akkor növekszik, ha kihívások érik – ha kilépnünk és megteszünk olyan dolgokat, amiben még nincs tapasztalatunk, vagy nem teljesen értjük. Nem gondolom, hogy bárki is nagy hittel születik; a hit tapasztalatok által növekszik. Amikor használjuk, fejlődik.

A Lk 17:5-ben az apostolok azt kérik Jézustól, hogy növelje a hitüket. A következő versben Jézus azzal biztatja őket, hogy "Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek." (Lk 17:6)

Úgy hiszem, Jézus arra gondolt, hogy bármekkora hitünk is van, azt "elplántáljuk" azzal, hogy teszünk valamit. Egyik módja hitünk felszabadításának, hogy megteszünk valamit, amit Isten kér tőlünk. A hit gyakran megköveteli, hogy a cselekvés mezejére lépjünk. Az apostolok ebben a helyzetben nem tettek semmit, és mégis nagy hitet akartak. 

Nem azt mondom, hogy Isten vezetése nélkül cselekedj. Néha Isten azt akarja, hogy ne tegyünk semmit, hanem csak várjunk Rá, hogy Ő cselekedjen az érdekünkben. De meg kell értenünk, hogy a bizalom nem passzív, hanem aktív. Aktív az imában, a dicséretben, Isten szavának helyzetünkre való megvallásában, miközben Rá várunk, hogy cselekedjen. Ha ezt tesszük, hitünk növekedni fog.

Írta: Joyce Meyer


0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More