2021. október 2., szombat

Templomszentelés után

Gondolatok Pataky Albert igehirdetéséből
2021. szeptember 5. Épület felszentelő istentisztelet


Alapige: 2Krón 7,11-14


Templom szentelés után, otthon, éjszaka megjelent az Úr Salamonnak. Ami a „templomban” egy istentiszteleten történik, például felemelő dicséret, látványos dolgok… stb., mindezeknek az az értelme, ami utána következik. Hogy az Úr személyesen is megszólítson, otthon, útközben… hogy legyen „hétköznap esti Isten-élményünk”, megszólítottságunk.

Mi a templom, mi az Isten háza? Az Istennel való közösség helye az emberi közösség számára, ahol egyéni és közösségi áldásban részesülünk, és a szolgálatra felkészülünk.

Szükségünk van emberi közösségre. Az ember egyedül kiszolgáltatott. Sátán, a Diabolosz (szétdobáló), mindent szét akar dobálni, darabokra akar szórni napjainkban. Egy nyájtól, a csordától leválasztott jószág támadható.

Kevés az, ha mi áldottak vagyunk, de nem válunk áldássá. Olyan mértékben tud növekedni az áldás az életemben, ahogy én áldássá tudok válni. A gyülekezet a felkészülés helye, hogy innen kimenjünk és szolgáljunk.

Egy idő után megfáradunk, belefáradunk, ha elindulunk az Úrtól kapott látás útján. Meg kell újulnunk! A Jeruzsálemi templomot 20 évig építették. Lehet hogy újra és újra adunk, befektetünk és nem látjuk az eredményt. De legyünk kitartóak!

Az ünnepnapok áldása realizálódjon a hétköznapokban.

Jó, ha szép filozófiai gondolatokat megfogalmazunk, de nekünk a megfeszített és feltámadt Krisztust kell hirdetnünk. Ez nem trendi.

Amikor Isten azt mondja nekünk, hogy „nyitott ajtót adtam neked”, válaszoljunk így: „nyitott ajtót adok Neked.”


„Amikor Salamon sikeresen elkészítette az Úr házát, a királyi palotát és mindazt, amit elkészíttetni szándékozott Salamon az Úr házában és a maga palotájában, akkor megjelent az Úr Salamonnak éjjel, és ezt mondta neki: Meghallgattam imádságodat, és kiválasztottam magamnak ezt a helyet az áldozat házául.

Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy parancsolok a sáskáknak, hogy leegyék a földet, vagy ha dögvészt bocsátok népemre, de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2Krón 7,11-14) 




0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More