Szemeid előre nézzenek

„A te szemeid előre nézzenek, és szemöldökid egyenest magad elé irányuljanak. Egyengesd el lábaid ösvényit, s minden te útaid állhatatosak legyenek. Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.” (Példabeszédek 4,25-27)

Fontos az életben az előrehaladás, a célra-tartás. Isten azt akarja, hogy előre nézzünk, ne hátra. Sokan leragadnak a múltban. Fontos, hogy a mában éljünk. Minden napra készítsünk tervet és ahhoz tartsuk magunkat. Célszerű felírni valahova, hogy a mai napon mit szeretnénk elvégezni. Persze előfordul, hogy közbejön valami, és nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük. Ez nem baj, legyünk rugalmasak. De egy irányvonal, egy terv, mindig legyen előttünk. Távolabbra tekintve is legyenek elképzeléseink. Mit szeretnék ezen a héten megvalósítani? Mit szeretnék ebben az évben elérni?

„Egyengesd el lábaid ösvényit, s minden te útaid állhatatosak legyenek.” Imádkozó szívvel mérlegeljünk dolgokat, lehetőségeket, legyenek célkitűzéseink és következetesen ezek mentén haladjunk. Legyünk kitartóak, főleg akkor, amikor lankad a kedv, és a lelkesedés. Ha Isten adott nekünk egy igét, arra figyeljünk. Isten szavát tartsuk szem előtt, mikor különféle dolgok, körülmények próbálnak elbizonytalanítani. Könnyen kifolyhat az idő a kezünk közül. Olyan könnyű leragadni például a képernyő előtt, vagy elmerülni egy kedvtelésben, míg a keményebb munkák, az önfegyelmet igénylő tennivalók elmaradnak.

„Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól”, olvassuk a 27. versben. A megkeseredés például lehet egy olyan kísértés, ami megpróbál letéríteni a helyes útról. Egy-egy minket ért sérelem után nagy erővel támadhat a keserűség, és szinte kényszerítő erővel akar az önsajnálat, harag mellékösvényeire terelni. De „ne térj jobbra, se balra”, olvassuk az Igében.

Megkísérhet a túlzott másokra figyelés is. Amikor látom a másik életét, talentumait, és elkezdem hozzá hasonlítani magam, vagy próbálom utánozni. Ez is egy mellékvágány, ami eltérít saját elhívásomtól. Valaki egyszer ezt írta, „vannak gondolatok, melyek arra várnak, hogy én gondoljam ki, vannak még megíratlan saját dalok, elmondatlan saját imák”. Maradjunk „saját ösvényünkön”, figyeljünk Jézusra, és legyünk állhatatosak. Végezzük el azokat a feladatokat, melyeket Isten ránk, és csakis ránk bízott!

Tovább olvasom

Elengedtem...

Bill Clinton a következő beszélgetést folytatta Nelson Mandelával, aki Dél-Afrikában az apartheidellenes tevékenysége miatt 27 évet (1963-1990) börtönben töltött:

- Nem gyűlölte őket azért amit tettek?

- Dehogynem, sokáig gyűlöltem őket - felelte Mandela. - A börtönben követ kellett törnöm, és a gyűlölet adott hozzá erőt. Sok mindent elvettek tőlem. Elszakítottak a feleségemtől, és végül emiatt ment tönkre a házasságom. Nem láthattam felnőni a gyermekeimet. Testileg, lelkileg bántalmaztak. Aztán egy napon ráébredtem, hogy bármit elvehetnek tőlem, de az elmém és a szívem az enyém marad…

- És amikor kiszabadult a börtönből? - forszírozta tovább a kérdést Clinton. - Felébresztettem Chelsea-t, lányomat, és együtt néztük a televízióban, ahogy kisétált a szabad életbe. Akkor sem gyűlölte őket?

- Amikor éreztem felgyűlni a haragot magamban, azt gondoltam: „Huszonhét évig az övék voltál. Ha gyűlölöd őket, újra a foglyukká válsz.” De én szabad akartam lenni, ezért elengedtem a haragot. Elengedtem.”

A harag, a meg nem bocsátás börtönbe zár. Nem az ellenségünk, hanem mi magunk kerülünk börtönbe. Ilyenkor szinte hozzá láncoljuk magunkat a minket bántalmazóhoz. Ebben az állapotban a lelkünk megnyomorodik, és nem tudunk felszabadulni.

Engedjük el a haragunkat. Kérjük Jézus segítségét és adjuk át neki a fájdalmainkat, „ügyünket”. Ő az, aki megnyugvást és gyógyulást tud adni. Bízzuk rá az elégtételt is. „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: ’Enyém a bosszúállás, én megfizetek’, így szól az Úr.” (Róma 12,19)

Tovább olvasom

Van értelme

Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk. (Eféz 2,10. egyszerű ford.)

Tetteinknek jelentősége van. Még ha az kicsinek, hétköznapinak tűnik is.

Philip Yancey írja, „A görög és római istenek nemigen törődtek azzal, mit művelnek egymással az emberek a földön. Az antik világ szerint az életben az történt „odalent, ami odafönt”. Ha Zeusz megharagudott, villámlott az ég. A keresztyénség megfordítja a képletet: mindannak, amit teszünk végső soron örök következménye lesz. Az angyalok örvendeznek, ha egy bűnös megtér. Ha valakinek egy pohár vizet adunk Jézus nevében, a menny épp olyan áldozati ajándékként fogadja, akár egy gyönyörű szonettet vagy dicsőítő éneket. A Bibliából sugárzik a bizonyosság: az élet minden pillanata jelentőséggel bír.”

Tovább olvasom

Isten jó

„Az Úr nem vonja meg a jót azoktól, a kik ártatlanul élnek” Zsolt 84,12.

Sátán egyik legnagyobb kísértése, hogy elhitesse velünk, hogy Isten nem jó. Hogy ő nem jó, konkrétan hozzám.

Az Édenben is ez volt a tartalma Sátán legelső kísértésének. Ezt mondta Évának, „Jól tudja Isten, hogy ha esztek a fa gyümölcséből, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten” (1Móz 3,5). Ez jónak hangzik... Sátán ezzel azt sugallta Évának, hogy Isten, - azzal hogy megtiltja nekik, hogy egyenek a jó és gonosz tudásának fájáról - valami jót vissza akar tartani tőlük.

1527-ben Luther Márton, a hit nagy embere, ezt írta, „Több mint egy hétig közel voltam a halál és a pokol kapuihoz. Minden tagomban reszkettem. Krisztust teljesen elvesztettem.” Később így emlékezett vissza, „A depresszió tartalma mindig ugyanaz volt, a hit elvesztése abban, hogy Isten jó, és hogy ő jó hozzám.”

Bár átélhetünk nagyon nehéz és fájdalmas időszakokat, amikor nehéz hinnünk Isten jóságában, de tudnunk kell, hogy az Ő szándéka mindig az, hogy végül jót tegyen velünk. Hogy mindent-mindent a javunkra fordítson.

A tél után mindig eljön a tavasz! Ragaszkodj Istenhez és bízz az ő jóságában!

Tovább olvasom

Higgy a csodában

„Ezek után is csak vétkeztek, és nem hittek csodáiban. Ezért hiábavalóságban hagyta telni napjaikat, esztendeiket rémületben.” Zsolt 78,32-33.

„Hiszem, ha látom”, szokták mondani. Az izraeliták láttak, és mégsem hittek! Az Egyiptomból való kiszabadulás, és a pusztai vándorlás során újra és újra látták Isten hatalmas csodáit, de amikor valami nehézség támadt, rögtön lázadtak és nem működtek együtt Istennel. A csodákból nem tanulták meg, hogy bízzanak Jahvéban. Ennek az lett a következménye, hogy nem tudtak bemenni az ígéret földjére. Megrekedtek a pusztában, évekig egy hegyet kerülgetve.

„A fölösleges dolgok fölöslegessé teszik az életet” (Pasolini). Hasonló dolog történt Izrael népével is. Azt olvassuk, hogy „hiábavalóságban” teltek a napjaik – haszontalanul, céltalanul. Milyen szomorú! Ha azt akarjuk, hogy Isten jó tervei megvalósuljanak életünkben, ha szeretnénk egy tartalmas, előrevivő életet élni, higgyünk az Úrban, higgyünk a csodáiban! Emelkedjünk felül félelmeinken, lépjünk, működjünk Vele együtt! Ő megteszi azt, amit mi nem tudunk! Ő a csodák Istene!

Tovább olvasom

Isten szemével

„Isten, add meg a királynak, hogy úgy ítéljen, mint te! Legyen a király fia olyan igazságos, mint te!” (Zsolt. 72,1. egyszerű ford.)

Ez a zsoltár-részlet egy imádság, ami Salamon királyért, vagy Salamon király által hangzott el.

Mi lehet, hogy nem vagyunk királyok, de mindegyikőnk saját élete „királya”. És ezen kívül mindenkinek van egy „uralmi, befolyásolási” területe. Ez a terület lehet a saját családunk, munkahelyünk, kisebb-nagyobb közösségek, melynek részei vagyunk.

Fontos hogy Isten szemével lássuk az embereket.

Fontos hogy Isten szemével lássuk saját magunkat is.

Fontos, hogy Isten szerint tudjunk „megítélni” dolgokat. Isten nélkül, saját értékítéletünk, véleményünk félrevihet, hisz mi nem látjuk a teljes képet. Neveltetésünk, a kultúránk, a minket érő hatások erősen befolyásolnak, torzíthatják a gondolkodásunkat.

Jézusról, - egy róla szóló próféciában - azt olvassuk, hogy „nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan…” (Ésa 11,3-4). Ő a felszínnél mélyebbre látott, a lényeget látta.

Ha azt akarjuk, hogy gondolkodásunk egyre inkább közelítsen az igazsághoz, akkor szánjunk rá naponta időt, hogy Isten szava a szívünkbe hatoljon, és a Szentlélek által hasson ránk, változtasson minket.

Tovább olvasom