2011. július 1., péntek

Nincsen lehetetlen

"Mert [Ábrahám] hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt." (Róm. 4:19)

Az igaz hit lényege van ebben az egyetlen Igeversben megfogalmazva. Isten éppen az előző versekben ígérte meg Ábrahámnak, hogy fia fog születni, akiből számos nemzet származik majd. Figyeljük meg, hogy Ábrahám nem hátrál meg az ígéret hallatán, habár már bőven meghaladta a nemzőképes életkort! Nem – amikor Ábrahám meghallotta az ígéretet, nem aggódott amiatt, hogy "elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt".

A természetes értelem számára ez az ígéret balgaság, mert nem teljesülhet. Ábrahám azonban nem törődött az ígéret lehetetlenségével. Pál leírása szerint a pátriarcha nem törte a fejét azon, hogy Isten hogyan fogja betölteni azt. Nem szállt vitába Istennel, hangsúlyozva, hogy Sára képtelen a fogamzásra, ő maga pedig képtelen a nemzésre. Ehelyett egyszerűen "nem törődött" a kérdéssel.

A helyzet az, hogy amikor Isten kipróbált, és az aranynál is értékesebbnek talált hitet épít bennünk, ezt azzal kezdi, hogy minden emberi, természetes forrást és megoldást ellehetetlenít. Minden lehetőséget eltöröl, ami értelmesen, logikusan, a tapasztalatoknak megfelelően megoldást jelenthet a természetes ember számára.

Az Istennek tetsző hit az ilyen, holt és lehetetlen pillanatokban születik meg. Akkor, amikor minden emberi lehetőség kimerül. Amikor minden ember-alkotta terv és erőfeszítés kudarcba fullad. Amikor az ígéretes ötletek délibábnak bizonyulnak, és teljes mértékben tehetetlenné, menthetetlenné válsz.

Voltál valaha ilyen mértékű kilátástalanságban? Érezted már úgy, hogy kifogytál a lehetőségekből, és nincsen többé semmilyen remény a megoldásra? Amikor senkid nem volt, akit tanácsért, segítségért hívhattál volna? Amikor még a Menny is bezáródott előtted, és úgy érezted, kétségbeesett imáid célt vétve és holtan hullottak vissza a plafonról?

Pedig Isten ilyenkor munkálkodik. A Szent Szellem mindent megtesz azért, hogy felhagyj a lehetetlenség mérlegelésével, hogy ne keress többé emberi megoldásokat, hogy ne próbáld meg kimenteni magad valamilyen ügyes emberi megoldással. A Szent Szellem kényszerít ilyenkor: "Ne kutass emberi segítség után! Ne koncentrálj a helyzeted (látszólagos) lehetetlenségére! Ezek a hited gátjai!"

Írta: David Wilkerson, a Times Square Church alapító és vezető pásztora, a Teen Challenge és a World Challenge szolgálatok alapítója, a Kés és kereszt, és hasonló, nagy hatású művek szerzője volt.
Forrás: World Challenge : David Wilkerson Today : Greetings in the wonderful name of the Lord

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More