2012. szeptember 10., hétfő

Vissza a természethez!

– kiáltottunk fel szeptember kilencedikének napsütötte reggelén, frusztráló forgolódást okozva ezzel a néhai Jean-Jacques Rousseau-nak, szemöldökráncolásra késztetve néhány tehetségesebb magyar tanárt, és egy csapásra újabb sírógörcsös ideg-összeroppanásba kergetve az összes filozófia hallgatót, akik az ilyesmi közhelyes tévedés hallatán még nem tanulták meg közönyösen megrántatni a vállukat. És, ami a legsúlyosabb, felébresztve a szomszédot.

Konzultáljuk a nap menetrendjét.
De hagyjuk inkább a francia felvilágosodás filozófia-történetét és kulturális-politikai hatásláncolatát, és koncentráljunk inkább a napsütötte reggelre. A gardróbba sétálva, szekrénybe nyúlva, fogast tapogatva, földön heverő cuccok között turkálva ezúttal nem az illendő vasárnapi ruhakód darabjain állapodott meg csipás és bőröndöket cipelő szemünk előtt tétován matató kezünk. Egy rövidnadrág, egy könnyű póló, az elmúlt hónapok strandolásainak már csak emlékét őrző, télire gondosan elpakolt fürdőruha, papucs, könnyű cipő és napszemüveg – ezekkel vérteztük fel magunkat a reggel sorsszerűen nehéz pillanatai után. A megszokottnál hamarabb, kilenc órakor találkoztunk a Gyülekezet épületénél, majd a közeli Duna-holtág irányába igazgattuk járműveink orrát, és megindultunk Fadd-Dombori felé. Egy kedves barátunk segítségével sikerült bejutnunk egy kellemes, vízparti tábor területére, ahol a közösségi napot eltöltöttük.

Burgonya burkolatát veszíti ily pompás körülmények között.
A hatalmas terület felfedezése után már el is kezdték az ebéd elkészítését az előrelátóbbak, illetve azok, akik nem reggeliztek. Egy jókora bogrács alá gázpalackból gyújtottunk be, az üstbe pedig egy kisebb konda sertésállomány, a három szomszédos járás teljes újburgonya termése, és az elmúlt néhány éjszaka során, gyertyafény mellett, remegő kézzel készített házi tészta került. A méteres falapátot legalább ketten tekergették, legalábbis ennyien látszódtak ki az ínycsiklandó illatokat árasztó gőzből.

Időközben megkaptuk az egyik épület kulcsait, ahol nagyszerű teremre leltünk a délelőtti Istentisztelet számára. A dicsőítést D. Nagy Tamás üzenete követte, melyben csípőficamról, madarakról és befőzési praktikákról hallva idéztük meg az aktuális magyar sportélet bulváreseményeit szemléltetésként, melyek kiváló apropóul szolgáltak ahhoz, hogy megbocsátásról, őszinteségről, újrakezdésről és egyenességről is tanuljunk sok további dolog mellett.

Tábori Istentisztelet.
Ekkora kondérból mindenkinek kétszer jutott.
Midőn a nap pályájának tetőpontjára hágott, bekövetkezett a dél. Ez pedig azzal járt, hogy átballagtunk az ebédlőbe, ahol teljes megelégedéssel fogtunk hozzá a Marika néni vigyázó tekintete alatt és szakértő kezei között elkészült gulyásleves kimeregetéséhez és rituális fújogatásához. A régi barátokkal és közeli ismerősökkel keltett kedélyes hangzavarban jóízűen kanalaztuk a Mezőföld éves állattenyészeti és mezőgazdasági terményének jobb sorsra érdemes legjavát. A gulyásleves után egy megrakott asztalnyi házi süteménnyel néztünk farkasszemet, őket legyőzve pedig, levezető gyakorlatként néhány vödör fehér és kék szőlőt küldtük át az örök vadászmezőkre.

Kemény munka után édes a pihenés: kicsik és még kisebbek szundítottak a tábort betöltő dicsőítő dalok ritmusára szuszogva szerteszéjjel, padokon, székeken és pokrócokon, míg a tapasztaltabbak (tudván, hogy minden hiábavaló, hiszen úgyis teleeszi magát az ember a következő alkalommal is) tovább beszélgettek a hűvös ebédlőben és a friss levegőn. A rövid hiátus után aztán elkezdtünk a víz partja felé gravitálni.

Itt bizony még érdemes lenne az irányok összehangolásán
és a hatékonyság növelésén dolgozni.
Hamar előkerült a kajak, a túrakenu és egy csónak a hozzávaló lapátokkal, és kezdetét vette az igazi vizes móka és kacagás. Lelkipásztorunk példátlan önfeláldozással elsőként vetette magát a habok közé, s miután láttuk, hogy boldogan pancsol a kellemes vízben, szép lassan egyre többen a víz közelébe merészkedtünk. Perceken belül megtelt a víz teteje hajókkal és bennük önfeledten mókázó illetve rettegve kapaszkodó emberekkel, az egyéni hajlamok és képességek szétoszlása szerint. A következő órákban menetrend szerint jártak a hajók a holtág két partja között, a kalandvágyóbbak pedig hosszában indultak el a vízen. Persze némely csapat saját szándékának (illetve esetlegesen a kormányos tapasztalatszerző vágyainak) megfelelően fraktálszerű geometriai formákat leíró pályára állt a tó kellős közepén, ahol is a hangulat szuperponálódása pillanatában a hajó jelentősen kiürült, a vízbe hajítva utasait, akik ennél már vidámabbak nem is igen lehettek volna.

Mekkora halat fogott... volna!
A parton eközben megfogtuk a halsokasítás gyakorlásához szükséges keszegeket és törpeharcsákat, megbeszéltük az élet dolgait és behoztuk magunkat az elmúlt héten összegyűjtött alváshiányból, mindenkinek, ami jár alapon. A strandolók után az úszók is előkerültek, és a lenyugvó nap tiszteletére megtették köreiket a cirkáló hajók között.

Hat óra körül aztán elkezdtük visszapakolni a vízi eszközöket a helyükre, rendet rakni magunk után a parton és az épületekben, aztán derűs mosollyal búcsút intettünk a vízpartnak, a tábornak és a nyárnak. Az utóbbi idők egyik legjobb gyülekezeti kirándulása után azzal a jóleső tudattal tértünk nyugovóra, hogy 1) kihasználtuk a nyár utolsó pillanatait, 2) másnap munka és iskola kezdődik, valamit 3) egyetlen svájci filozófus-író-zeneszerző földi maradványai sem tudnak forogni a sírjukban. (A magyar tanárokról, a filozófia hallgatókról és a szomszédról most mélyen hallgassunk.)


A közösségi napon készült képek megtekinthetőek az esemény Picasa albumában és a Facebook albumban is.


Apa és fia.

Az élet dolgai.

Az említett gőz, és a belőle kilógó végtagok.

Díszvendég. Saját menüvel.

Londoni óra (Edina tiszteletére) budapesti időt mutat (a mi tiszteletünkre).

Ekkora halakat lehet fogni!...

Persze, hogy lehet, ha az ember pecázás közben elszunnyadva álmodik.

A dicsőítők felköltöztek a színpadra.

Ebéd, hardcore verzió: kenyér kanállal.

Még érzik a nyár a szélben!

Party.

Lajos & Lajos.

Utánpótlás.

A jó informatikus fia a vízparton.

Nem is érné meg szárazon megúszni!

Bajnok.

Ha lehetne kenuval egykerekezni, ez lenne az.

A hősök hihetetlen történeteket mesélnek a szárazon maradt társaiknak arról, ami a vízben történik.



0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More