2012. február 3., péntek

Egy év után

2011. február 8.
Tudjuk, milyen eget-földet megrázó, történelmi esemény történt aznap? Igen, a biztonságos internet napja volt, ez is igaz, valóban, de a levélszolgáltatóm spamek számára fenntartott mappáját szemlélve magabiztosan kijelenthetem, nem ez volt a legnagyobb történelemformáló faktor aznap.
Gondolkodjunk csak tovább!
Nos?
Hát persze! Örülök, hogy nem nekem, az oldal adminisztrátorának kellett kimondanom a tagadhatatlan és közismert tényt. Aznap indult el hivatalosan a Paksi Pünkösdi Gyülekezet blogja! Ügyes, szép volt, köszönöm!

Viccet félretéve, a hír igaz, a blog valóban napokon belül betölti első életévét. Ennek leglátványosabb jele talán az (éppen ebből az alkalomból bevezetett) design-váltás.

A verzióváltást megelőző design a hónapok során egészen a 2.5-ös verzióig jutott.

A blog korábbi ruhája becsülettel kiszolgált bennünket: szerettük, élveztük, kinőttük. Az első éves születésnapot egy teljesen új kinézettel, kicsit talán túlzóan kifejezve, új ruhatárral ünnepeljük. A külső lecserélésénél azonban több történt. Számos funkciótól megszabadítottuk az oldalt, melyeket alig használtunk ki, vagy teljesen hanyagoltunk. Ez jóval egyszerűbb, letisztultabb és kezelhetőbb felületet hivatott eredményezni.

A verzióváltás (forráskód cserével és finomhangolással
együtt) mintegy hat órát vett igénybe.
A kiszuperált szolgáltatások helyét olyan új megoldások vették át, melyeket régóta terveztünk megvalósítani. Reméljük, nektek is tetszik az új bőr, és hamar megbarátkoztok az oldal új kinézetével. Bízunk benne, hogy hasznát veszitek új szolgáltatásainknak (például a főoldal tartalomajánlójának), kihasználjátok majd az újragondolt közösségi megoldásokat (a Facebook és a Twitter mellett további lehetőségitek is vannak), és figyelemmel követitek kibővült tartalmi kínálatunkat is (például a történelmi áttekintőnket).

Az újításokon hetek, hónapok hétvégéin keresztül dolgoztunk az ősz elején, azóta pedig tesztelése folyt. A bevezetésre természetesen jóval hamarabb is sor kerülhetett volna, de megvártuk a születésnapot. Így stílusos. A blog mostantól második évét tapossa, méltó volt, hogy erre az alkalomra időzítsük a második nagyobb verzióváltást is. Az egy éves blog harmadik verziójába lépett. Éljen! :)

Létrejötte óta a blog 70 bejegyzéssel bővült, hála érte szerzőinknek, akik folyamatosan kutatnak megosztható, értékes tartalmak után, és minden alkalommal beszámolnak a Gyülekezet életében bekövetkező jelentősebb eseményekről. Köszönjük kitartó munkátokat!

Még nagyobb köszönet illet azonban Téged, Titeket, kedves olvasóink! Lelkesít és inspirál bennünket hűségetek és érdeklődésetek – miattatok megéri, sőt, mi több, élvezet blogolni! Indulásunk óta 12.077 alkalommal kerestetek fel bennünket (a verzióváltás után léptük át a tizenkétezres határt) és 15 hozzászólást hagytatok. Legintenzívebb hónapunk ez év januárja volt: 1250 megkeresést szolgáltunk ki 31 nap alatt. Eközben (a bloggal kéz-a-kézben működő) Facebook oldalunknak már 57 követője van. Minden barátunknak és olvasónknak nagyon örülünk, és büszkék vagyunk rá, hogy érdemesnek láttok bennünket figyelemmel követni.

Legolvasottabb bejegyzésünk – talán nem meglepő – az elmúlt évek számunkra legnagyobb eseményéhez köthető: D. Nagy Tamás lelkipásztori beiktatásáról szóló beszámolónkat összesen 173 alkalommal olvastátok. Másik legkedveltebb rovatunk, az Ige-morzsák legolvasottabb cikke a bizalom kérdését feszegeti, 53 alkalommal töltötték le megjelenése óta.

Az oldal legnagyobb forgalmát bonyolító része persze a verzióváltással megszüntetett Letöltések oldal volt. Az elmúlt 12 hónapban 1.299 alkalommal kerestétek fel a tanításokat, dicsőítést, videókat és fényképeket tartalmazó lapot. Ennek különösen örülünk, mivel ez azt mutatja, hogy valóban érdeklődtök irántunk, s egyszersmind elég értékesnek találjátok tanításainkat és egyéb multimédiás anyagainkat arra, hogy később is visszatérjetek. Számunkra ez nagyon jó visszajelzés, megtisztelve érezzük magunkat általatok! A továbbiakban a letöltések lap fejezeteit külön lapokon találjátok meg, az áttekinthetőség érdekében.

Legtöbb új vendégünk a Google kereső-szolgáltatásán keresztül jut el hozzánk, de sokan megtaláltok bennünket a Facebook-ról indulva, illetve az MPE központi honlapján keresztül is. Olvasóink 84%-a Magyarország területéről keres fel bennünket, ezért különösen örülünk számos egyesült államokbeli, romániai, németországi, szlovákiai, oroszországi, kanadai, hollandiai, ausztriai és szerbiai látogatónknak is.

Hogy mit tartogat számunkra a következő év, nem sejtjük még. Annyit tudunk, hogy szeretnénk továbbra is igényes és építő színfoltja lenni a magyar keresztény online birodalomnak, szeretnénk jóízűen és kreatív módon bemutatni gyülekezetünk életét, és szeretnénk olyan hellyé nőni, ahol nem csak megtaláltok, de meg is szólíthattok bennünket. Szeretettel meghívunk benneteket, hogy tartsatok velünk a következő évben is!

Köszönjük kitüntető figyelmeteket!

Boldog születésnapot, epk-paks.blogspot.com v3.0!


0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More