Régi énünk természeténél fogva önző és énközpontú. Sok mindent akarunk, de az adás talán nehezen megy. Pedig a szellemi hadviselés legmagasabb formája a szeretetben élés. Rájöttem: a szeretet megélésének egyetlen módja, ha tudatosan és szándékosan a szeretetet mellett döntök. Az önzésnek pedig hadat kell üzennünk.
Hogy az önzést le tudjuk győzni szeretettel, tudnunk kell, hogy mi is valójában a szeretet. Úgy gondolom, sokan azt hiszik, hogy a szeretet azt jelenti, hogy lábtörlők vagyunk, és engedjük, hogy mások tapossanak rajtunk. De ez nem igaz. Ahhoz, hogy igazán tudjunk másokat szeretni, először önmagunkat kell szeretnünk. Ez talán ellentmondásosnak hangzik, ha az önzés elleni harcra gondolunk. De nem.
Akkor tudjuk önmagunkat egészséges és kiegyensúlyozott módon szeretni, ha kijelentést kapunk arról, hogy Isten mennyire szeret minket. Megtanuljuk értékelni életünket... odafigyelünk magunkra... és befektetünk a jövőnkbe. Így tudjuk csak úgy szeretni embertársainkat, mint magunkat (lásd Máté 22:39), s ez megnyilvánul bátorításban, segítőkészségben, nagyobb türelemben, együttérzésben stb. Más szóval, ha jóban vagyunk Istennel és önmagunkkal, akkor leszünk rá képesek, hogy jó kapcsolatot építsünk ki a körülöttünk élő emberekkel is.
Írta: Joyce Meyer
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése