2012. március 27., kedd

Nagyszerű kapcsolatok

Hogyan javíthatod a kapcsolataidat?

Jól kijössz az emberekkel?

Ez egy fontos kérdés, mert – nézzünk szembe a ténnyel – emberek mindenütt vannak. Emberek vannak a családodban… a munkahelyeden… a szomszédságodban… Nem tudsz elmenekülni előlük. És az emberek nem mindig olyanok, amilyennek mi szeretnénk őket látni. Nagymértékben befolyásolja életed minőségét az, hogy kijössz-e a másikkal. Ezért nagyon fontos tudnunk, hogyan viszonyuljunk különféle emberekhez – nem csak azokhoz, akiket kedvelünk.

Nekem személyesen meg kellett tanulnom, hogyan dolgozzak együtt különféle típusú emberekkel, mivel szó szerint több száz beosztottam van. Amikor ilyen helyzetben van az ember, megtanulja, hogy nem mindenkivel lehet ugyanúgy beszélni. Nem lehet egyformán értelmezni őket. Nem várhatod el ugyanazt minden egyes embertől. Azt is megtanultam, hogy az emberek különféle módon reagálnak a korrekcióra. Vannak, akiknek egy kicsit több figyelemre van szükségük. Vannak, akinek havonta legalább kétszer meg kell veregetni a vállukat, különben elutasítottaknak fogják érezni magukat, míg mások jól elvannak akkor is, ha semmi figyelmet nem kapnak.

Egy gyakori ok, ami miatt a kapcsolatokban zavar keletkezik, az a hajlam bennünk, hogy azt adjuk másoknak, amire nekünk szükségünk van, és nem azt, amire nekik szükségük van.

Vedd figyelembe az egyéniségüket!

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövetünk a kapcsolatainkban, hogy nem figyeljük meg, mi a másik egyéni szüksége. Ha jól megfigyelsz egy személyt, rájössz, hogy mi az, ami motiválja. Sokan csak önmaguk körül forognak. Aztán vannak fontoskodó emberek, akik nem értik meg, hogy nem mindenki kíváncsi a véleményükre. Mások, akik azt gondolják, hogy nekik mindig igazuk van, el sem tudják képzelni, hogy valaki más is szeretné, hogy néha igaza legyen. És talán egy beszédes ember nem gondol arra, hogy valaki más is szeretne mellette időnként szóhoz jutni.

Hogy jobb kapcsolataink legyenek, figyelembe kell vennünk a másikat, és észre kell vennünk a szükségleteit.

Amit megfigyeltél azt vidd át gyakorlatba!

©2012 Daniel Camacho
Ez az a pont, ahol a szeretet gyakorlati megvalósítása bejön a képbe. Másoknak is van helye mindennapi gondolataidban és tetteidben? A szeretetben való járás része az is, hogy informálódsz a másikról; nemcsak sarokba szorítod és "lebeszéled" a fejét. Annyira szeretnék látni embereket, akik lelkesednek azért, hogy megéljék a szeretetet; embereket, akik azt akarják tenni, amit Jézus tett. Az ApCsel. 10:38 mondja: "a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett…"

Olyan sok módja van a jó cselekvésének. Például hogyan bánsz a pincérrel az étteremben? Nyers vagy? Vagy észreveszed azt is, hogy milyen fárasztó munkát végez? Panaszkodás helyett szólj egy jó szót neki! Mutass érdeklődést felé, és adj neki jócskán borravalót! Akik szeretetben járnak így viselkednek… mert tudják, hogy ez Isten szerinti.

Nagyon egyszerű

Meg kell tanulnunk odaadni magunkat másokért, és Isten áldása üldözni fog, és utolér. Ő segíteni akar, hogy lelkesedj azért, hogy életed minden egyes napján megéld szeretetedet mások felé kedvességgel, törődéssel. Ha időt szánsz rá, hogy megfigyelj másokat, ha észreveszed szükségeiket, és aztán ezt az ismeretet a szeretet cselekedeteivé formálod, akkor kapcsolataid drámai módon javulni fognak!

Írta: Joyce Meyer

2 hozzászólás:

Köszönjük Hédi, hogy megosztottad velünk.
Nagyon építő!

Marika, köszönöm.
Nekem is tetszett, ezért gondoltam, hogy közreadom.
Legyen szép napod :)
Hédi

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More