2013. január 3., csütörtök

Hogyan változtathatja meg életedet az Istenben való bizalom?

Hosszú ideig annyi probléma volt az életemben! Elszomorít, amikor arra gondolok, hogy éveket fecséreltem el így élve. Keresztyén voltam, gyülekezetbe jártam, de sok időt töltöttem olyan dolgokon való idegeskedéssel, amin nem tudtam változtatni, általában bűntudatom volt, nem volt békességem, és egyszerűen nem élveztem az életet.
Szerencsére gyökeresen megváltoztam. Szokásommá tettem, hogy Istenben bízzak, és most már megéri élni az életet!

Mit jelent az Istenben való bizalom?
Az Istenben való bizalom, egyszerűen annyit jelent, hogy hiszed, hogy Ő szeret téged, hogy Ő jó, hogy hatalma van arra, hogy megsegítsen, hogy akar is segíteni, és meg is fog segíteni. A keresztyéneket hívőknek hívják, de sokszor inkább hitetlen hívők vagyunk. Jobban bízunk a barátainkban, a bankban, a tőzsdében, a kormányban, mint Istenben, és az ő szavában.
János 15:5-ben Jézus azt mondja, hogy nélküle, semmit sem tehetünk. Életünk minden dolgában, Rá kell támaszkodnunk, hogy Ő segítsen. Szomorú, hogy sokan járnak gyülekezetbe, hallják, hogy mit kellene tenniük, aztán hazamennek, és saját erejükből próbálják megtenni. Általában úgy végzik, hogy kétségbeesetten panaszkodnak Istennek, milyen keményen próbálkoznak, de mindebből kihagyják Istent! Isten azt akarja, hogy Őt tegyük az első helyre az életünkben. Azt akarja, hogy bizalmunkat mindig, és mindenben Belé vessük.

Tanulj meg Istenben bízni, nem magadban
Én régen magamban bíztam. Évek alatt kialakult az a szokásom, hogy emberekben bíztam, belesérültem, és aztán rájöttem, hogy nem bízhatok meg bennük. Ezek után, aztán azt hittem, hogy ha azt akarom, hogy valami jól el legyen végezve, nekem kell megtennem. Ha senkit nem kérek meg semmire, és senki előtt nem nyitom ki a szívemet, akkor nem sérthetnek meg. De ez a gondolkodás megakadályozott abban, hogy bízzak Istenben. Ez egy rossz szokás volt, amit meg kellett törnöm.
Péld. 3:5-6 ezt mondja, Bízz az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj, minden utadban ismerd el Őt, és akkor Ő fogja egyengetni ösvényedet (NKJV). Amikor elfogadod Jézust Megváltódnak, Isten Szelleme beléd költözik. A megváltásnak egyik legnagyobb áldása ez: Nem kell más közvetítő, hogy Isten elé járulj. Ő a szívedben lakozik, és megtanulhatod, hogyan hallhatod meg a hangját.
A legjobb módja, hogy meghalld Isten hangját, és megtudd, hogyan akarja, hogy élj, ha megtudod, mit mond a Biblia, az Ő szava. Isten szava bölcsességet ad. Amint tanulmányozzuk a Bibliát, gondolkodásunk megújul (Róma 12:2), úgyhogy többé nem úgy gondolkodunk, ahogy a világ – hanem úgy, ahogy Isten!

A jó szokások hoznak változást
Rendszeresen kell tanulmányoznunk az Igét, hogy tényleg tudjunk Istenben bízni, és meghalljuk az Ő hangját. A Biblia táplálék szellemünk számára. Ha időt töltünk azzal, hogy olvassuk, és elmélkedünk rajta, szellemünk megerősödik. Akkor megtapasztaljuk, hogy Isten szól a szívünkhöz (ahol valójában lakozik), és az ő vezetése alapján tudunk döntéseket hozni; nem pedig saját gondolataink, érzéseink vagy kívánságaink alapján. Amikor túl tudsz lépni saját akaratodon, gondolataidon, és érzéseiden, és azt teszed, amit az Ige, és az Isten Szelleme mond, akkor képes leszel rossz szokásokat megtörni, és jó szokásokat kialakítani. Olyan helyzetbe kerülsz, ahol Isten áldásai – az ő igazsága, békessége és öröme – ki tud áradni az életedre.
Az élet egyszerű, és békés lesz, ha kisgyermek módjára jövünk Istenhez, és el tudjuk mondani, "Istenem, nem akarok saját erőmre támaszkodva élni. Bízni akarok Benned. Amikor nem tudom mit tegyek, bízni fogok Benned. Amikor nem értem a miérteket, bízni fogok Benned. Megteszem az én részemet a te segítségeddel, és ha megtettem, akkor bízni fogok Benned, hogy a többit Te megteszed."

Írta: Joyce Meyer


0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More