Üdvözlünk!

Jó, hogy megtaláltál bennünket! Ez a blog a Paksi Pünkösdi Gyülekezet életét mutatja be, és rajta keresztül Te is kapcsolatba léphetsz velünk. Gyülekezetünk nagy szeretettel vár Téged minden alkalommal, amikor felkeresel bennünket akár itt, akár bármelyik összejövetelünkön.

70 évesek vagyunk!

2014-ben 70 éves lett a Paksi Pünkösdi Gyülekezet a közösség 1944-es alapítása óta. Isten hűségét az alapítókra és szolgálóinkra hálával emlékezve ünnepeljük.

Magunkról

Mi is az a Paksi Pünkösdi Gyülekezet, hogyan és miként, de mindenekelőtt miért...

Találj meg bennünket!

A Gyülekezet elérhetőségei, rendszeres rendezvényei, és sok más hasznos információ.

Letöltések

Minden vasárnapi tanításunkat megtalálod itt meghallgatásra és letöltésre is. A gyűjtemény hetente frissül!

2012. április 24., kedd

Emlékezz Józsefre

"De elküldött előttük egy embert, a rabszolgának eladott Józsefet. Lábát bilincsbe szorították, őt magát vasra verték, míg jóslata be nem teljesedett, és az Úr szava igazolta őt." (Zsolt.105:17-19)
A Zsolt. 105:17-19-ben Józsefről, és a testvérei részéről elszenvedett igazságtalan bánásmódról olvasunk. Eladták rabszolgának, apjuknak pedig azt mondták, hogy egy vadállat ölte meg őt. Közben Józsefet egy gazdag ember, Potifár vásárolta meg, aki rabszolgaként alkalmazta a házában. Isten kedvessé tette Józsefet, bárhová is ment, és hamarosan gazdája jóindulatát is elnyerte.


©2005-2012 ~SpellbinderImages
József egyre inkább emelkedett, míg egy igazságtalanság nem történt. Potifár felesége megpróbálta őt elcsábítani, de mivel becsületes ember volt, kitért előle. Az asszony azt hazudta a férjének, hogy József megtámadta őt, így József olyan dologért került börtönbe, amit el sem követett. József, míg a börtönben volt, másokon próbált segíteni. Soha nem panaszkodott, és mivel helyes magaviselete volt a szenvedésben, Isten végül megszabadította és előléptette. Olyan nagy hatalmat kapott, hogy az egész országban, egyedül csak a fáraó állt felette.

Isten a testvéreivel való kapcsolatában is igazolta őt, amikor az éhség idején Józsefet kellett felkeresniük élelemért. József ismét Isten szerinti magatartást tanúsított azzal, hogy nem bánt velük keményen, habár megérdemelték volna. Azt mondta nekik, hogy habár ők "gonoszt gondoltak ellene, Isten azt jóra fordította", és hogy nem az ő kezében, hanem Isten kezében vannak, ezért nincs joga mást tenni, mint megáldani őket. (lásd: 1Móz. 37-45) Mi is hasonló eredményeket várhatunk, ha pozitív, megbocsátó magaviseletet tanúsítunk, és türelmesek vagyunk a szenvedések idején.

Írta: Joyce Meyer

2012. április 17., kedd

Televíziós felvétel, 2012 április

2012. április 22-én Gyülekezetünkben kerül sor a TelePAKS Kistérségi Televízió "Segítnék kiabálni néked..." című vallási műsorának következő felvételére. A műsor készítésében évek óta részt veszünk mi is a város más gyülekezeteihez hasonlóan.

Áprilisban újra ránk kerül a sor, hogy helyszínül szolgáljunk a műsor rögzítéséhez. A felvételen D. Nagy Tamás, gyülekezetünk lelkipásztora fogja megosztani az Igét a tévénézőkkel és velünk, illetve egy interjú is fog készülni a nyári budapesti Reménység Fesztivál kapcsán. A dicsőítő csapat néhány dallal készül.

A felvétel délelőtt fél tízkor kezdődik, és körülbelül egy órát vesz majd igénybe. Ezt követően folytatódik majd rendes Istentiszteletünk. A felvételre és a tiszteletre mindenkit nagy örömmel várunk.

A vetítések pontos időpontjáról a későbbiekben itt, vagy a televízió műsorismertetőjében lehet tájékozódni.

UPDATE
A vágott műsor 2012. április 25-én szerdán kerül első alkalommal adásba, azt követően pedig négy héten keresztül lesznek ismétlések.
A sugárzott összeállítás megtekinthető a YouTube lejátszási listán, mely kattintásra indul.
A "Szeretet haszna" címmel elhangzott tanítás letölthető az archívumból, meghallgatható itt:




2012. április 13., péntek

Az öröm definíciója

"Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. (Istentől függünk; ő minden, amire csak szükségünk lehet. MSG) Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk. Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!" Zsolt. 33:20-22

©2009-2012 ~Altingfest
Kihívás számomra az öröm megtalálása. Természetemnél fogva nem vagyok pörgős, vidám ember, inkább melankolikus. Amikor örömről beszélek, akkor ezt nem egy "mindig derűs" ember szemszögéből teszem, akinek soha nincsen egyetlen rossz napja sem. Valójában az öröm hiánya miatt kezdtem el kutatni, hogy vajon miért nem tapasztalom az életemben azt, amit az Igében olvasok az örömről.

Problémám az öröm definíciójából adódott. Azt hittem, hogy az öröm azt jelenti, hogy mindig jól érzem magam. De ez lehetetlen! Még azoknak is, akik a természetüknél fogva vidámak és optimisták. Sokkal reálisabb, és az Igéhez is közelebb álló kiindulópontot kell keresnünk.

A definíció, amire az Ige-tanulmányozásom során jutottam, ez: Az öröm az a határozott bizonyosság, hogy Isten kézben tartja életem minden egyes részletét; az öröm az a csendes bizalom, hogy végül minden jó lesz; az öröm az az eltökélt szándék, hogy minden helyzetben dicsérni fogom Istent. Ebben a meghatározásban nincs szó boldog érzésekről, hisz mindnyájan tudjuk, hogy a boldogság mulandó és átmeneti.

Sokszor azt gondoljuk, hogy az élet hegyek és völgyek váltakozása. De inkább egy sínpárhoz lehetne hasonlítani. Életed minden napján történnek csodálatos és jó dolgok, amik örömet, szépséget és megelégedettséget nyújtanak. Ugyanakkor fájdalmas dolgok is történnek veled, szeretteiddel, s ez csalódást okoz, bánt és szomorúsággal tölt el. Ez a két sínpár – öröm és bánat – fut egymás mellett életed minden pillanatában.

©2011-2012 ~Qusyte

Ezért van az, hogy amikor egy csodálatos élményben van részed, lehet benned egy aggályoskodó érzés, hogy ez azért nem tökéletes. És amikor fájdalmat élsz át, lehet benned egy nagyszerű érzés, hogy vár még rád szépség és kedvesség. Ezek elválaszthatatlanok.

Ha a sínek vonalában nézed a horizontot, a sínpár a távolban eggyé válik. Mi is ezt fogjuk átélni. Egy nap, a párhuzamosan futó öröm és bánat eggyé olvad. Azon a napon, amikor személyesen találkozunk Jézus Krisztussal, és meglátjuk az ő dicsőségét, minden összeáll bennünk. Akkor minden értelmet nyer!

Írta: Kay Warren
Részlet a Válaszd az örömöt, mert a boldogság nem elég c. könyvből.


2012. április 2., hétfő

Húsvét

Hogyan töltenéd a következő hetedet, ha mindössze ennyi maradt volna hátra földi életedből, és te történetesen tudnád ezt? 

Jézus Krisztus, az emberré lett Isten Fia utolsó hetéről különösen sokat tudunk az evangéliumokból. A Megváltó emberi formában töltött utolsó napjai tömve voltak emlékezetes pillanatokkal, beteljesült próféciákkal, bensőséges, őszinte imával, igazi, mély beszélgetésekkel, szimbolikus tettekkel és világot megváltoztató, örökkévaló jelentőségű eseményekkel.


Az április másodikán kezdődő nagyhéten erre emlékezünk. A Jeruzsálembe való bevonulástól kezdve a kereszthalálon át a feltámadásig ez az eddigi földi történelem legjelentőségteljesebb hete: a Biblia egyetlen másik héttel sem foglalkozik annyit, mint ezzel.

Gyülekezetünk minden érdeklődőt szeretettel hív és vár nagyheti Istentiszteleteire. Akár gyakori gyülekezetlátogató, akár ritkább templomba járó, akár kérdésekkel teli kereső vagy, mi szívesen látunk!

Nagypénteki Istentiszteletünk pénteken este hat órakor kezdődik. (2012. április 6. 18:00)
Húsvéti ünnepi Istentiszteletünk vasárnap reggel fél tízkor kezdődik. (2012. április 8. 9:30)

Tarts velünk, és fedezd fel, miért tulajdonít oly nagy jelentőséget a világ keresztény fele ennek a hétnek! Tudd meg, milyen hatással bír egy kétezer éves eseménysor a Te huszonegyedik századi életedre!

#UPDATE
Mind a nagypénteki, mind a húsvéti szolgálat letölthető az archívumból.


2012. március 27., kedd

Nagyszerű kapcsolatok

Hogyan javíthatod a kapcsolataidat?

Jól kijössz az emberekkel?

Ez egy fontos kérdés, mert – nézzünk szembe a ténnyel – emberek mindenütt vannak. Emberek vannak a családodban… a munkahelyeden… a szomszédságodban… Nem tudsz elmenekülni előlük. És az emberek nem mindig olyanok, amilyennek mi szeretnénk őket látni. Nagymértékben befolyásolja életed minőségét az, hogy kijössz-e a másikkal. Ezért nagyon fontos tudnunk, hogyan viszonyuljunk különféle emberekhez – nem csak azokhoz, akiket kedvelünk.

2012. március 21., szerda

Valódi riport egy kreatív délutánról

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen érzés lehet annak, aki először lép be a gyülekezetünk ajtaján. A saját "első pillanatomra" nem emlékszem, mert akkor maximum 1 éves lehettem. Azóta járkálok ki-be az ajtón. :)

Ahogyan arról hírt is adtunk a blogon, március 3-án tartottuk első kreatív délutánunkat a hölgyeknek. Új ötlet volt ez, melyet úgy tűnt, örömmel üdvözöltek vendégeink. Kis kézügyességgel és türelemmel mutatós kis ajándéktárgyakat készítettünk; mindenki nagyon lelkesen dolgozott rajta. A program végén Fani barátnőmmel beszélgettem, aki – külföldi létére – akkor találkozott először a Gyülekezetünkkel. Arról beszélgettünk, hogyan érezte magát közöttünk első alkalommal.

Fru: Mivel még soha nem jártál nálunk, kíváncsi lennék, hogy mi volt az első benyomásod, ahogy beléptél?
Fani: Mintha otthon lennék! Barátságos hely.

Fru: Tetszett az a program amivel készültünk? Például milyen volt a dísztárgy készítés?
Fani: Nagyon érdekes volt! Főleg azért, mert olyan eszközöket hasznosítottunk, amit más esetben szemétnek látunk.

Fru: Nehéz feladatnak bizonyult az elkészítés?
Fani: Egyáltalán nem! Egyszerű és kreatív volt, mindenki ügyes volt! Én amúgy is nagyon szeretek kézzel készíteni dolgokat, a kreativitás nem áll messze tőlem.

Fru: Hogyan emlékszel, milyen hangulatban telt az idő?
Fani: A társaság nagyon barátságos volt, mintha egy nagy család lettünk volna. Mindenki szenvedélyesen dolgozott a saját művén. Kutattunk a megfelelő szalvéta, szalag vagy virág után és elmélyülten ragasztgattunk. És persze vidáman beszélgettünk közben. Mondhatni zsongott a terem :)

Fru: Mit emelnél ki, mi tetszett a legjobban?
Fani: Azt hiszem az, amikor elkészültem a művemmel, mert az sikerélményt adott. Elismerően dicsérgettük egymás alkotásait!

Fru: Mit gondolsz, egy következő alkalmon is szívesen részt vennél?
Fani: Persze, mindenképpen!

Teljesen boldog voltam a gondolattól, hogy pozitív élményekkel távoztunk. És nem csak mi, de a többiek is nagyon jól érezték magukat. Köszönjük a szervezőknek! Áldja meg a Gyülekezetet Isten még sok ilyennel!



Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More