A karácsonyi történetben szereplő pásztorok heteket töltöttek a nyájjal a mezőkön, a csillagos ég alatt éjszakázva szélben és esőben is. Ezek a mindig koszos emberek dideregve húzódtak össze a hideg éjszaka mély sötétjében egy tábortűz körül, így igyekezve ébren maradni, hogy őrködhessenek a rájuk bízott állatok felett. A birkák persze nem könnyítették meg a dolgukat; természetüknél fogva buták, engedetlenek, nyughatatlanok és büdösek voltak.
Képzetlen, iskolázatlan, fekete körmű emberek voltak a pásztorok. Ebből a sorból reményük sem lehetett a kitörésre. Semmi jót nem várhattak, csak azt, hogy az újabb nap újabb munkát hoz. Meglehetősen biztosak lehettek benne, hogy életük folyásán semmi sem változtathat. Az élet nagyon hamar értelmét veszíti az olyan ember számára, akinek a kabátjára rászáradt a juhnyál és a lábujjai közül sosem tisztul ki az odaszáradt, kérges juhtrágya.
Váratlanul a Menny robbant bele ezeknek a pásztoroknak a kicsi, hideg és sötét világába. Angyalok éneke harsogott át a Menny harci övezetén át a Föld felé, kihirdetve a Menny örömét a pásztorok mozdulatlan, változatlan életébe.Csillagok hulltak és vakítottak lélegzetelállító színekben, miközben a láthatatlan dimenziók kapui felnyíltak és fényes angyali kórus zúgott egy hatalmas szimfóniát olyan hangon, ami még most is itt rezonál körülöttünk.
Jézus érkezett meg a sötét, hideg világba a Menny öröme közben. Ez az öröm az Ő ajándéka számodra ma is. Jelenléte az életedben táncra perdít pásztorokat és angyalkórus hangját idézi meg. Egész lelkedet lángra gyújthatja az öröm, mert egy csecsemő kétezer évvel ezelőtt megszületett.
Örömre lelhetsz Jézus miatt. Békére lelhetsz a Gyermek miatt.
Amikor az angyalok Jézus Krisztus születését hirdették ki, örömet hirdettek. Ezt az örömet nem csak annak a kornak hirdették ki, hanem neked is! Az öröm minden keresztény jellemzője: amikor megszületett benned Jézus, ez az öröm vált egész életed védjegyévé. Isten jelenlétének hordozója lettél, az Ő jelenlétébe pedig teljes öröm van.
Életed értelmet nyer azáltal, hogy a Fiút hordod körbe magadban egy koromsötét, világtalan világban. Életed minden reményvesztettsége szertefoszlik, ahogyan ráeszmélsz, hogy Isten azzal tisztelt meg téged, hogy az Ő jelenlétének örömét hozhatod be az emberiségbe.
Mária az első volt, aki magában hordozta Jézust – miatta te is az isteni öröm hordozója lehetsz!
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban." És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: "Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." (Lk 2:8-14)
Írta: Carol McLeod
©2012 Just Joy Ministries
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése